Olvasom, hogy a kormány már megint vissza akarja szorítani a diplomások kivándorlását… Persze adminisztratív eszközökkel, nem ám jobb feltételeket teremtve otthon. És kikiáltva gonosz ingyenélőknek az eltávozókat.
Azok a politikusok, szociológusok, akik ilyeneket leírnak, szerintem nem olvassák a külföldi magyarok blogjait (lásd pl. origo határátkelő) nem találkoznak külföldi magyarokkal. Nem veszik figyelembe, hogy a most távozók, szemben mondjuk az ötvenhatban kivándorlókkal- saját döntésükből mennek, többnyire gazdasági okokból. Mondhatnánk gazdasági kényszerből.
És itt a lényeg a tudatosság, a saját döntés. Nagyon sok olyan magyarral beszélek itt, olvasok tőlük, akik baromira nem akarták elhagyni az országot. Szerettek otthon élni. Küzdöttek otthon. Újra meg újra… buktak és felálltak. És továbbra is csak a megélhetés határán egyensúlyoztak. De tehetségesek, bátrak voltak és keresték az újabb és újabb lehetőségeket. Aztán egyszer csak a következő lehetőség pár ezer kilométerrel odébb tűnt fel. Bár nehéz döntés volt mindent hátrahagyni, mentek.
Ne legyenek illúzióink. Akik így mennek el azok nem gondolnak jó érzéssel Magyarországra… mert évekig azt a visszajelzést kapták otthon, hogy nem vagy elég jó, hiába küzdesz, nem érdemelsz többet. Aztán elmennek külföldre és rájönnek, hogy nem bennük volt a hiba. Ami egyrészről jó érzés. Másrészről csalódás. Csalódás a magyar valóságban…Csalódás Magyarországban.
Ennek pszichésen elég demoralizáló hatása van.
Gondoljunk csak bele egy példán keresztül: Él egy kissrác egy faluban. Esténként fest. Az apja minden nap elmondja neki: Fiam a festményeid szarok, nem jók semmire, tanulj inkább tisztességes szakmát, legyél asztalos vagy ács. A gyerek persze szép lassan elhiszi.. Aztán egyszer véletlen kimozdul a faluból, valaki megnézi a kepeit es kiderül, hogy ő korának a legnagyobb festője. Hogyan fog visszagondolni az apjára, a falura? Hát nem szeretettel…
Félreértés ne essék. Szeretem Magyarországot. A Balatont, a hegyeket, a szőlőket, a Kiskunságot, a Tiszát… szeretem az ízeket, a szagokat, a tájszólásokat az embereket…
Csak ebbe most már mindig beleront a csalódottság érzése. Mert most már megtapasztaltam, milyen egy működő világban élni, értékesnek lenni, becsületes munkáért elismertnek lenni. Ez az ami otthon nincs meg. Ezért keresi máshol a boldogulást több ezer (és egyre több ) magyar.
Az utolsó 100 komment: