Napi beégésem

 2012.03.19. 09:13

Nem volt a hotelben melegvíz. A történet hátteréhez két dolog hozzátartozik. Az egyik (mentségemre legyen mondva), hogy tökig eltekerve a csapot eddig legalább langyos víz folyt. A másik meg az, hogy ebben a világban hamar megszokja az ember, hogy mindenki kedves, mosolyog (mármint, aki szolgáltat neked), de ez abszolúte nem azt jelenti, hogy el is intézik azt, amit szeretnél. Ennek két oka van:

Az egyik a lustaság, ami emberfüggő, de azért jellemző a keleti népekre, különösen az indiaiakra, például a filippineknel kevésbe tapasztaltam. Persze a kérdésedre a válasz ebben az esetben is az, hogy Oh, yes Sir!  de Persze nem történik semmi. Vagy ha történik, nem úgy, nem akkor, ahogyan annak kellett volna.

A másik ok a keleti emberek mentalitása. Egész egyszerűen más módon van bekötve az agyuk. Erről szándékomban áll majd még részletesebben írni, mivel ez itt az életed alap meghatározó elemévé válik, de a jelen sztorihoz legyen elég annyi, hogy ha valami probléma megoldását kéred, ezek az emberek olyanok, mintha egy rakás érzékeny lelkű kisgyerek, és egy agyhalott pincsikutya keverékéhez beszélnél. Fogalmuk nincs, hogy mi történik, egyszerűen egymásból következő dolgokat nem tudnak felfogni.

Ami nem lenne akkora baj, mert ez kezelhető humorral és türelemmel, viszont ami a nagyobb probléma, hogy nem mer ellentmondani a fehér embernek, ezért a gyanútlan európai azt hiszi, hogy a buzgó bólogatás és Yes Sir, Of course Sir ismételgetése azt jelenti, amit nálunk: Azt, hogy igen, megértettem a problémáját Uram, tudom rá a megoldást és a lehető leghamarabb megoldom.  Valójában a következőt jelenti: Az nekem semmiképp sem jó, ha a fehér ember ideges, tehát a beépített kliséim ismételgetésével megnyugtatom, különben még a végen bajom lesz belőle.

Na, most, ugye nincs melegvíz.  A keletiekkel való találkozások, a rengeteg rácseszés rászoktat egy olyan stílusra, ami finoman mondva sem jó gyerekszobára utal, de legalább is otthon Józsi bá' pillanatok alatt tarkónvágna érte a szeneslapáttal.. Amolyan egyik kezedben, cukor másikban korbács módszer ez. Mindennek megfelelően a víz miatt, ma reggel úgy ráijesztettem a recepciósra, hogy a szerelő egy öltönyös manager kíséretében jelent meg a szobában, hogy orvosolják a problémát… 

Odamentek a zuhanyhoz majd a szerelő egy határozott mozdulattal az ellenkező irányba fordította a csapot, mire megindult a tűzforró víz. Rossz irányba volt állítva…

 Azt hiszem, ma valami hátsó bejáraton sunnyogok be a hotelbe…

Címkék: hotel arab vendéglátás ciki keleti indiai dubaj fail

A bejegyzés trackback címe:

https://dubaimaskepp.blog.hu/api/trackback/id/tr454325287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása