Megint Szaúd- Arábia

 2012.07.08. 21:25

Volt már szó a szaúdi nők helyzetéről, illetve inkább csak érintőlegesen, hiszen valójában ebbe nem könnyű belelátni. Na, amit nemrég hallottam azt hiszem kicsit betekintést nyújt abba, milyen, amikor a vallás és az államhatalom nincs elválasztva.

burka_.jpg

Meséli egy szaudiban élő ismerős, hogy most hoztak egy új (!!!)  törvényt, hogy ha egy férfi egy nővel kettesben megy az utcán és ez a nő nem rokona, nem felesége és a vallási rendőrség elkapja őket,, akkor köteles feleségül venni ezt a nőt.  Ami még megdöbbentőbb és mutatja a valós elgondolást a dolog mögött: A muszlimoknál esküvő előtt a férjnek anyagi helyzete és egyéb tényezők függvényében fizetni kell a nőnek. Ez a nő anyagi függetlenségét hivatott biztosítani. Na most a fent említett esetben maximum 1000 riyal (60,000 ft) fizethető, mert azzal, hogy a nő kettesben mutatkozott az idegen férfival kinyilvánította, hogy milyen olcsón adja magát. (olcsó kurva)

Tudom, hogy sokat szoktunk mohogni a keresztény kultúrára épült társadalmunkon, de azért képzeljünk el otthon valami ilyesmit.  Arról meg nem beszélve, hogy azt hiszem pontosan meghatározható, hogy Európa mennyivel van kultúrában ezen országok előtt, amióta a vallási és az államhatalom gyakorlása elvált egymástól.

Címkék: vallás arab muszlim öltözködés moszlim vallási arábia jeddah abaya szaudi szaud szaud- arábia

A bejegyzés trackback címe:

https://dubaimaskepp.blog.hu/api/trackback/id/tr494636690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MDavid89 · http://hetnapeden.blog.hu/ 2012.07.19. 14:52:52

Ezen nincs mit szépíteni: beteg ország.

baro_ur 2012.08.08. 19:30:43

Ezzel ellentétben például Iránban ma is lehetséges a "Mutaa", az ideiglenes házasság, ami
"az iszlám vallási jogban, a saríában privát, szóbeli házassági szerződés egy férfi és egy nem házas nő közt, élvezeti célokat szolgáló ideiglenes házasság."
3 nap után fel lehetbontani :)

ennek viszont mi értelme? :)

Lee&a 2012.10.05. 15:42:37

Kultúrákat bírálni..hát :)
Szerintem ők jobban tudják, hogy mit és miért tesznek, ítélkezni meg nem a mi dolgunk. Nekik mi vagyunk érthetetlenek. :)
Véleménye persze mindenkinek lehet ;)
süti beállítások módosítása