Beszélgettem egy barátommal, azt mondja: Nem mennék Dubaiba, mert mindig csak a nehézségeket hallom tőled (olvasom a blogon)

Lehet. Ennek két oka van...

Az egyik, hogy annak, hogy hihetetlen kényelmes és jó itt az élet, annak nincs hírértéke. Te sem néznéd meg a  híradót, ha annyi lenne a hír, hogy Horváth Jolika, kecskeméti lakos ma munka után, beült a kocsijába (amit nem ám hitelre vett) bevásárolt a boltban, ahol nem igazán nézte az árcímkéket, ellenben az eladók fényesre nyalták a s..ét,  majd hazament, a szuperül berendezett lakásába, főzött egy vacsit, majd eldöntötte, hogy mivel töltse a szabadidejét.

A másik, hogy nagyon óvatos vagyok az otthoniakkal, nem akarok megbántani senkit, azt meg pláne nem szeretném, hogyha én lennék a beképzelt külföldre szakadt hazánkfia (bár ehhez a státuszhoz, még le kell húznom itt pár évet…) , aki lenézi az otthoniakat. Innentől kezdve viszont elég nehéz az itteni élet jóságairól beszélni, mert az általánosan magasabb életszínvonal tárgyi megtestesülései otthoni szemüvegen keresztül luxusdolgoknak hatnak. Pedig itt korántsem vagyok gazdag, mindössze a végzettségemnek, képzettségemnek megfelelő munkakörben (na jó picit alatta, de azért rendben van azt kell mondjam) , ennek megfelelő pénzért dolgozom.  Bemegyek reggel az irodába, húzom az igát, mint bárki más. Csak ezen a szinten több minden jár, mint otthon.  Ha elmesélem, hogy úszómedencénk, meg konditermünk van a házban, vagy csak azt, hogy hányhavi fizumért tudok egy hatalmas terepjárót  venni, akkor hajlamosak az otthoniak valami nagy luxusra asszociálni. Pedig itt ez nem luxus.  És pláne nem tartós. Mert ha majd egyszer hazamegyek, nem engedhetem meg magamnak ugyanezeket…

Szóval ezért vagyok óvatos az ilyen történetekkel. Pedig jó itt az élet. Egyszerűen összefoglalva, azért, mert a világ működik. A munkahelyeden te szolgáltatsz, utána viszont az egész világ azért van, hogy téged kiszolgáljon. (amit persze a munkád ellenértékével fizetsz meg)  És nagy tévedés hinni, hogy ez pusztán a pénzről szól. Hanem a berendezkedésről. Óriási nyugalom az, hogy minden működik. Vannak kötelességeid, de jogaid is. Amiért nem kell harcolni, mert JÁR.  Nem egy állandó ügyintézés az élet, nem egy állandó harc az önkormányzattal/ házfelügyelővel/bolti eladóval/buszvezetővel. És nem nagy dolgokra kell itt gondolni, csak a mindennapok apróságaira, amelyek végül is meghatározzák az általános kedélyed…

Amúgy korábban azt hittem, hogy ez nem számít, sőt még élveztem is ezeket a harcokat. Most másként látom. Élvezem, hogy ez nincs. Jobb a közérzetem, jobban tudom élvezni a mindennapokat, jobban tudok koncentrálni a nekem fontos dolgokra.  Persze ez nem csak Dubai, hanem gondolom minden nyugati országban így működik…de ,hogy Magyarországon nem, az tutifix.

És látom az Indexen, hogy ezzel nem csak én vagyok így: http://index.hu/belfold/2012/05/24/sosem_emigralt_volna_meg_ennyi_magyar/

A szép az, hogy mindennek ellenére hiányzik Magyarország. De azt hiszem, hogy ez a szerelem, amikor tisztában vagy a rossz tulajdonságaival, , tudod, hogy rossz, tönkretesz - és mégis.